Több fajta módszer kombinációi – személytől és problémától függően.
A kognitív-viselkedésterapeuták abban segítik pácienseiket, hogy felismerjék és megváltoztassák hibás, torzított gondolkodási folyamataikat. Ennek első lépése, hogy felismerjék azokat a gyakran visszatérő negatív automatikus gondolatokat, melyek a legkülönbözőbb szituációkban megjelennek, és minduntalan negatív érzelmeket eredményeznek. Az információfeldolgozás zavara az ún. „kognitív torzításokban” is megnyilvánul. Ilyen pl. a „minden vagy semmi típusú gondolkodás”, amikor is a személy szélsőséges, fekete-fehér kategóriákban gondolkodik (pl. „ha ma nem hívott fel a barátnőm, akkor nem is vagyok fontos neki”). A terápia célja ezeknek a torzított gondolatoknak, valamint az ezek mélyén húzódó téves vélekedéseknek, hiedelmeknek a felismerése és megváltoztatása. Ebben a folyamatban, és egyben saját javulásában is, a páciensnek aktív, együttműködő szerepe van.
Relaxált állapotban, képek felhasználásával próbálunk eljutni a probléma gyökeréhez. A hipnoterápia kíváló abban az esetben, ha a tudatalattiban rejtőző okokat keressük. Egyúttal az egyéb zavaró, tudatos tényezőket kizárjuk.
Az autogén tréning (AT) saját erőből merítő, saját aktivitást felhasználó, rendszeresen, tréningszerűen végzett gyakorlás, mely során testi és lelki működéseinket szabályozni, uralni vagyunk képesek, aktuális szándékainknak, céljainknak megfelelően. Minden nap kb. 15 percet vesz igénybe, reggel, délben és este. Minden ülés alatt a gyakorló egy sor vizualizációt ismételget, mely egy bizonyos szintű megnyugváshoz, elengedéshez vezet. Kb. 10-12 alkalom alatt elsajátítható módszer. A relaxációs terápia hetente, esetleg kéthetente egyszer 30-40 perces órák keretében történik. A terápiás órák közti időben naponta kétszer 10 perces otthoni gyakorlás szükséges.
Rogers eredetileg azért fejlesztette ki teóriáját, hogy egy terápiás rendszer alapja legyen. Eredetileg „nem irányított terápiának” nevezte, de ezt a kifejezést később leváltotta „kliensközpontú terápiára”, majd „személyközpontú terápiára”. A kliensközpontú megközelítés hatásosságának első tapasztalati bizonyítékát 1941-ben publikálta Elias Porter az Ohio State Egyetemen, a Rogers terápiás ülésein készült felvételeket felhasználva. Porter Rogers írásainak segítségével összeállított egy rendszert, ami a tanácsadó által alkalmazott irányítottság és irányítatlanság mértékét méri. A tanácsadó hozzáállása és orientációja csak közreműködő szerepet tölt be a kliens által hozott döntésekben. Már a Client-Centered Therapy 1951-es publikálása előtt is hitte, hogy az általa felvázolt elvek többféle kontextusban is alkalmazhatóak, nem csak terápiás szituációban. Ennek eredményeképpen későbbi élete során a személyközpontú megközelítés kifejezést kezdte használni egész teóriájára utalva.
A személyközpontú terápia a személyközpontú megközelítés terápiás szituációban való alkalmazása. Egyéb alkalmazási területei közé tartozik a személyiség-teória, az interperszonális kapcsolatok, az oktatás, a nevelés, a kultúrák közötti kapcsolatok, és más „segítő” szakmák és szituációk.
Az ericksoni rövidterápia előnye hatékonyan használható diagnosztikai és probléma-specifikus eszköztárában rejlik. Segítségével megtanulható, hogyan lehet a tradicionális pszichodinamikus megközelítéseket kiegészítve, viszonylag rövid időn belül aktív változást, életminőség-javulást elérni akár a legellenállóbb betegeknél is. Alapeleme a beteg erőforrásainak hatékony felhasználása, a terápia személyreszabása. A képzés elsősorban gyakorlati jellegű, nagy hangsúlyt fektet a sajátélményre és a tapasztalati tanulásra.
Ego-state módszer, a különböző személyiség-állapotok összehangolása, értelmezése.
A személyiség- és szisztematikus pszichoterápiás elmélet, amely a személyiség fejlődésével és a személyes változással foglalkozik. A személyiség elméleteként a TA képet ad arról, hogy az emberek pszichológiailag hogyan strukturálódnak három részből álló én-állapot-modellként ismert modellt használ fel.
Tapasztalatokra épülő konkrét pszichológiai, pszichoterápiás és kommunikációs technikák rendszere, amely képviselőinek állítása szerint a nyelvhasználatot és viselkedést tanulmányozva a kiválóság struktúráját igyekszik megfejteni, ezzel megismételhetővé és elsajátíthatóvá tenni az egyes ember számára. Az így elsajátított tudás az NLP szerint azután alkalmazható az élet bármely területén, ahol a hatékony kommunikáció mint releváns szempont megjelenik (nevelés, vállalatvezetés, üzleti élet, politika stb.).
A KIP relaxációs, imaginatív pszichoterápiás eljárás, melyet az 50–es években Hanscarl Leuner fejlesztett ki és vezetett be a tudományosan megalapozott pszichoterápiás módszerek sorába. Elmélete a pszichoanalízisen, gyakorlata az egyszerű pszicho-fiziológiás ellazuláson (relaxáción) alapul. A KIP a többi szimbólumterápiás, relaxációs és hipnoterápiás módszerhez hasonlóan abból indul ki, hogy a relaxált tudatállapotban elért élménysík és fantáziavilág a személy tudattalanjának, tudatalatti konfliktusainak, problémáinak szimbolizációja, ezért az előbukkanó imaginációk emocionálisan töltöttek, és egy korábbi, gyakran egészen korai gyerekkori életkornak felelnek meg. A katathym (másképpen: katatím) kifejezés a tudattalan affektustelített, emocionálisan megélt szimbolikus projekcióira vonatkozik. Az imaginatív kifejezés a primer feldolgozás szintjére történő regresszióra, vagyis a terápiás céllal indukált élményvilág képi jellegére utal. Az imaginációk a reflektáló gondolkodástól és akarati impulzusoktól viszonylag szabadon keletkeznek, szimbolikus tartalmuk nem csak kifejezési lehetőséget, hanem elegendő védelmet is jelent, a tudatos ellenállásokat, valamint a tudattalan elhárító, énvédő mechanizmusait ezért hosszútávon nem, vagy csak csekély mértékben aktiválják, s így kiválóan alkalmasak a tudatalatti történések megismerésére, követésére és megváltoztatására. A KIP–ben az imagináció és az imaginációban folyó pszichoterápiás munka alapvető és központi történés, melyet az egész terápiás folyamat során szisztematikusan és célzottan alkalmazunk, és amely a terápiás össz-történésbe ágyazódik be.