Hikikomori

Nálunk is egyre több a fiatal hikikomori?

Nálunk is egyre több a fiatal hikikimori? Az internetnek hála ma már szinte mindent elintézhetünk otthonról: bevásárolhatunk, beszélgethetünk a barátainkkal, tájékozódhatunk. Akadnak azonban olyanok, akiknek az egész élete ebből áll: képtelenek ugyanis elhagyni a lakásukat.

Másfél évig egy szobába zárkózva

A 22 éves Lilla egy tragédia miatt másfél évre szinte eltűnt az emberek szeme elől: „Édesanyám halála után kezdődtek a tünetek. Mindig is érzékeny gyerek voltam, sokkal jobban a szívemre vettem a dolgokat, mint mások. Egyedüli gyerekként nagyon ragaszkodtam a szüleimhez,  de anyu halála mindent átírt: az addig munkamániás apám esténként sörbe, nappal még több munkába ölte a bánatát, én meg szép lassan bezárkóztam. Mindentől félni kezdtem, hiszen anyu, az alapvető biztonságom egyszerűen eltűnt. Nekem ő volt mindennek a középpontja, kiskoromtól kezdve: mindig arról beszélt, mennyire anyás voltam. Nos, ez nem múlt el csak attól, hogy egy kicsit idősebb lettem, ráadásul amúgy is nehezen tudom megtalálni a közös hangot a velem egykorúakkal. A főiskolán sem voltam valami nagy partiarc, inkább hazamentem órák után.  Anyu halála után viszont még órákra sem voltam képes bemenni: eleinte a bánat taglózott le, aztán jöttek a furcsa rohamok a villamoson, a buszon a suli felé menet.

Többször olyan rosszul voltam, hogy azt hittem, ott halok meg, így egy idő után átkértem magam levelezőre, mert a villamos láttán is összeszorult a torkom. Így egész jól elboldogultam: nappal otthon tanultam vagy tévéztem, a neten tartottam a kapcsolatot az ismerőseimmel, ami majdnem olyan volt, mintha igazából is része lennék a ‘körnek’. A számlákat apu befizette, hazaérve pedig nem nagyon kérdezősködött arról, merre jártam, hogy kimozdultam-e egyáltalán. Eltelt így majdnem másfél év, nagy nehezen bementem a főiskolára, mikor szükség volt rá, de ilyenkor nyugtatókat vettem be a rettegés ellen. Ettől eltekintve nem mentem sehová, mert attól féltem, újrakezdődnek a rohamok. A neten éltem az életem, bevásároltam, filmeket néztem, elfoglaltam magam. Aztán amikor megismerkedtem egy helyes sráccal, akinek persze nem mertem volna bevallani, hogy mi a baj velem, elkezdtem egy online pszichológussal beszélgetni. Most ott tartok, hogy a környéken már elmerészkedem boltba, sétálni, ha szép az idő, próbálom feldolgozni anyu halálát, apu tehetetlenségét, egyensúlyozni a gyerek és felnőtt lét határán. Nem tudom, sikerül-e valaha feltápászkodnom, felnőnöm, megállni a helyem anyu nélkül, és normális fiatalként elmenni egy koncertre vagy házibuliba. Annyira hiányzik a régi életem, a régi biztonságom.”

Nem lesz bárkiből szobalakó

Skultéti-Szabó Katalin klinikai szakpszichológus szerint a hasonló tüneteknek mindig megvan az oka:

„Lilla története különösnek tűnhet, mégis leszögezhetjük, hogy nem egyedi. Nem véletlenszerűen történt meg. Nem lesz bárkiből szobalakó. Vannak ugyanis bizonyos kockázati tényezők – kedvezőtlen életesemények -, amelyek hajlamosítják az egyént, hogy nehéz élethelyzetben pszichiátriai betegség, például depresszió alakuljon ki. Természetesen a genetikai sérülékenység is hozzájárul a kedvezőtlen hatásokhoz. Persze nem lehet általánosítani, és minden esetben pontosan fel kell térképezni azokat a hátrányos hatásokat, körülményeket, amelyek az állapot kialakulásához és annak fenntartásához vezethettek. Ahogy Lilla az édesanyját elvesztette, nem kapott minőségi segítséget, figyelmet a tragédia feldolgozásához. Majd, szaknyelven szólva, megjelentek a depresszió klinikai manifesztációi, számos tünet formájában –
bezárkózott, szociálisan visszahúzódott egy  virtuális világba -, amelyek egyre jobban befolyásolták a mindennapi életvitelét. Sajnálatos módon az adekvát korai beavatkozás hiánya miatt pszichiátriai társbetegség is kialakult, amit pánikbetegségnek hívunk. A serdülőkorban, fiatalkorban jelentkező depresszió felismerése és hatékony kezelése létfontosságú, mert a fiatal felnőtt mindennapi életét, életminőségét befolyásolja a betegség. Meghatározza a jövőjét, hiszen jelentősen ronthatja a munkahelyi teljesítményét vagy lemaradást okozhat a tanulmányaiban. Hatással van az egész életére: a személyiségfejlődésére, a társas kapcsolatok alakulására és az énképre. Amikor már a fiatal felnőtt mindennapi életét befolyásolja a kialakult állapot, mindenképpen szakemberhez kell fordulni. Hatékony, adekvát kezelést csak pszichiáter és/vagy felnőtt klinikai szakpszichológus biztosíthat.”
Azonban nem csak személyes tragédiák válthatnak ki ilyen reakciót: japán társadalomelemzők egy érdekes jelenséget figyeltek meg: az úgynevezett hikikomori fiatalok szinte soha nem bújnak ki az otthonukból.

Kik a hikikomorik?

Hikikomori, azaz visszavonult, így nevezik Japánban azokat a fiatalokat, akik egyszerűen sosem hagyják el a szobájukat. Csak Japánban közel egymillió ember él így: nem járnak iskolába, sem dolgozni, vagy vásárolni, sokuk évtizedek óta a szobáját sem hagyta el. A zömmel fiatal, szüleikkel élő embereket érintő rettegés, és az ezzel járó életmód az egész családra szégyent hoz, ráadásul a szülők nagy része meg sem próbálja kicsalogatni bezárkózott gyermekét  a szobájából. Így fordulhat elő az, hogy valóban sohasem jön elő: szülei naponta háromszor leteszik az ételt, italt a hikikomori ajtaja elé, aki maximum a fürdőszobáig merészkedik, s akkor sem áll szóba senkivel – bemenni a szobájába pedig éppoly lehetetlen, mint őt kihívni onnan. A tipikus hikikomori azért zárkózik be, mert a család elsőszülött gyermekeként úgy érzi, túl nagy nyomás nehezedik rá, illetve a gazdasági instabilitás is megnehezíti az életét. Mivel fél, hogy nem tud megfelelően helytállni az iskolában vagy a munkahelyén, bezárkózik, mintegy elvonulva a rettegett feladatok,emberek elől. A tünetek hasonlóak a pánikbetegséghez, a hikikomori nem képes emberek közé menni, ismerősökkel találkozni, gyakran saját szüleivel sem képes tartani a kapcsolatot. Persze hikikomorikból is többfajta létezik: az otakuk például a virtuális világban élik ki magukat. A probléma nem csak a szigetországra koncentrálódik: bár kisebb arányban, de Koreában, Olaszországban, Amerikában, Franciaországban is élnek olyan fiatalok, akik sosem hagyják el a lakásukat vagy a szobájukat.

Nálunk is élnek hikikomorik

Skultéti-Szabó Katalin szerint nálunk is élnek hikikomorik, csak mi máshogy nevezzük ezt az állapotot:

A hikikomori jelenség beazonosítható nálunk is (Nyugaton) létező pszichiátriai betegségeknek. A mi társadalmunk más fogalmakat – pánikbetegség, pszichózis, agorafóbia stb. – használ a hikikomori állapot helyett, de mindkét esetben a tünetek megegyeznek. Lilla története erre a legjobb bizonyíték, de saját pszichiátriai gyakorlatomban is számtalanszor kérte hozzátartozó a segítségemet olyan fiatal felnőttel vagy serdülővel kapcsolatban, aki nem volt hajlandó elhagyni az otthonát. Gondoljunk csak arra, hogy nem egy mentális betegségnek a bevezető tünetei közé sorolható, hogy az egyén elvonulva, félelmekkel, szorongva, szociálisan bezárkózva, esetleg magát és a környezetét elhanyagolva egy virtuális világban él. Ahogy az előzőekben írtam, nem lehet általánosítani, ok-okozati összefüggést említeni, hogy miért lesz valaki ‘hikikomori’, miért billen meg a pszichés egyensúlya. Ezt csak az egyénre lebontva érdemes vizsgálni. Az állapot kialakulásában társadalmi tényezők, a családi hozzáállás és a genetikai sérülékenység egyaránt fontos szerepet játszanak.

Fessler Emma, Skultéti-Szabó Katalin